Legalább 30 éve, hogy először beléphettem a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületébe. Interjúalany voltam, és a Pagodába beszéltük meg a találkozót. El sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet a Pagoda, hogy kell ezt elképzelni? Kint álltam az udvaron, és néztem, ahogy bent folyik az élet. Hírolvasók, büfébe igyekvő szerkesztők, színházjegyet árusítő néni, a foteleken ücsörgő hírességek... Úgy éreztem, hogy a világ közepében vagyok, olyan fontos dolgokról fogunk majd a rádióban beszélgetni, mint a kortárs képzőművészet. És tényleg a világ közepe volt, nagyon sokunknak rengeteg élmény és a stúdiókban azok a mély beszélgetések. Kilenvenes évek... megnyugtató faburkolat a stúdiók falain. Az üveg mögötti hangmérnők, és talán még cigaretta füst, de ezt lehet csak odaképzelem.
Egyszer egy egész este a Kossuth Rádió vendége voltam. Visy Lacival konkrétan reggelig beszélgettünk. Csak a hírek szakították meg a műsort. Beléptem a Pagodába este, és amikor kiléptem már világos volt. Egyik kedvenc emlékem azokból az időkből.
Itt indult aztán a Danubius Rádió. Zsuzsanna Kalman vendége voltam sokszor, és bármikor beléptem az épületbe úgy éreztem valami nagyon új és izgalmas része lehetek. Ezek az idők elmúltak, lett helyettük más.
Remélem a Pagoda valahol tovább fog élni, és felépítik máshol. Nem sok minden maradt meg az akkori Rádióból, legfeljebb csak az emlékek. Szerencsések vagyunk, akik átélhettük.